Azzal kezdünk, hogy a sütőt előmelegítjük 170 fokra (alsó-felső mód, légkeverés nélkül) és két 23 cm-es tortakarikát kibélelünk sütőpapírral. Egy közepes keverőtálba szórjuk a lisztet, a cukrot, a keményítőt, a kakaóport, a sót és alaposan összekeverjük. 6 tojást egyesével kettéválasztunk és a fehérjéből kemény habot verünk. Hozzáadjuk a sárgáját és tovább verjük 1-2 percig, amíg halvány sárga és habos lesz. A száraz hozzávalókat több részletben beleszitáljuk, miközben széles mozdulatokkal keverjük. Ha nem megy egyszerre a szitálás és a keverés, akkor mindig egy kis adagot szitáljunk a tetejére és keverjük át a következő adag előtt. Így megóvjuk a tésztát attól, hogy összeessen vagy csomós legyen. A tésztát elosztjuk a két formában szemre, de ha precízen, mérleggel szeretnéd, akkor 62 dkg az összes tészta, ezt kell kétfelé venni. Előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt készre sütjük. Nálam befér egymás mellé a kettő, de ha neked nem, akkor egymás után is sütheted, nem lesz baja 15 perc állástól.
Amíg sül a tészta a krémhez a tejszínt habosítani kezdjük. Ha már kicsit lazább, habosabb beleszórjuk a habfixálót és keményre verjük. A mascarponet egy keverőtálba szedjük, az olvasztott csokival, 1 csipet sóval és simára keverjük. Ha túl kemény a mascarpone, akkor adjunk hozzá kevés tejet, hogy könnyen keverhető legyen. Szórjuk bele a porcukrot és keverjük simára, majd szitáljuk bele a kakaóport is, amivel szintén keverjük simára. Végül forgassuk bele a tejszínhabot is, de nem kell félni, hogy összeesik. Nagyon jó állagú krémet kapunk.
Az időközben kisült tésztákat emeljük sütőrácsra és húzzuk le róluk a sütőpapírt. Így hagyjuk teljesen kihűlni. A torta összeállításához én szeretek sütőpapírt használni a torta alá, mert eléggé maszatos a készítés a végén könnyebb átemelni egy tálaló tálra. Ha nincsen forgó tortaállványod sincs semmi baj, egy tálca is jó hozzá, amit a szélénél fogva egy textilen könnyen tudsz forgatni.
Emeljük az első tésztát az aljával felfelé az állványra. Kanalazzunk rá a töltelékből annyit, hogy egy jó 2 centis réteg legyen rajta elsimítva. Fedjük be a másik tésztával szintén az aljával felfelé és a krémből annyit kenjünk körben az oldalára és a tetejére, hogy vékonyan beburkolja. Ez még nem a végleges mennyiség. Most csak annyit kenünk rá, hogy lezárjuk vele a morzsás részt és szebben rá tudjuk majd kenni a többit. Ha egyenletesre simítottuk, tegyük be a hűtőbe 30-60 percre dermedni. A maradék krém 2/3-át szedjük a közepére és kifelé simítva kezdjünk el haladni az oldalára is. Ha már egyenletesnek látjuk a krémet, a spatuláról váltsunk egy kenőkésre és ezzel simítsuk egyenletesre. A maradék krémmel kozmetikázzuk ki a hiányosságokat. Egy nagy csokitáblából forgácsoljunk késsel apróbb darabokat és körben díszítsük vele a tortát a szélén. Szeletelés előtt tegyük a hűtőbe minimum 1 órára dermedni.
Tipp:
Van lágyabb és keményebb mascarpone is, nekem elég lágy volt ezért ki tudtam keverni simán. Viszont, ha keményebbet veszel és nem veszi a robotgéped könnyen, akkor adagolj hozzá annyi tejet, hogy gond nélkül tudja keverni a gép.